Lázár János reagált Magyar Péter politikai tisztogatásról szóló vádjára

2024. december 19. 19:28

A minisztérium tiszteletben tartja minden alkalmazott politikai meggyőződését.

2024. december 19. 19:28
null

 Tarr Zoltán, Tisza párti EP-képviselő feleségét, Jékely Bertát első körben lefokozták, majd el is bocsájtották állásából. Lázár János ezzel kapcsolatban közösségi oldalán így reagált:

Ezt is ajánljuk a témában

„Az Építési és Közlekedési Minisztériumban tiszteletben tartjuk minden munkatársunk magánéletét és politikai meggyőződését. Éppen ezért a házastársának aktív politikai szerepvállalása óta eltelt több hónap alatt türelmesen tekintettünk Jékely Berta egyre fokozódó politikai aktivitására. 

Lefokozásának szakmai okai voltak

Mindt elmondta: a minisztérium több területet és számos munkatársunkat érintő átszervezést hajt végre a hatékony munkavégzés érdekében.

Hozzátette: 

azt azonban nem tudom, és nem fogom soha elfogadni, hogy valaki kormánytisztviselőként aktívan részt vegyen a kormány ellen hergelő kampányokban, azt pedig kifejezetten tisztességtelennek tartom, hogy valaki munkavállalóként a munkáltatója ellen irányuló valótlan tartalmú kijelentéseket terjesszen. 

A politikus szerint mindez összeegyeztethetetlen a közszolgálattal.

Nem kötelező a kormánynak dolgozni, bizonyára a piacon is szükség van ilyen jó szakemberekre.

Nyitókép: Lázár János Facebook-oldala

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ad majorem Dei gloriam
2024. december 21. 21:48
Hogy a libernyákok is megértsék: nem kell abba a tányérba szarni, ahonnan enni kapsz.
valaki-954
2024. december 20. 08:04
Ezt már évekkel ezelőtt el kellett volna kezdeni!
2024. december 20. 05:34 Szerkesztve
Bevezetőben: 1998 óta Fidesz szavazó vagyok, és 2026-ban is rájuk fogok. DE!!! Itt azért van egy ellentmondás Lázár kijelentésében. A kirúgott hölgy minisztériumi tisztségviselő és egyben a felesége Tarr Zoltánnak. A hölgy lájkolta a férje bejegyzését. Joga van ehhez? Szerintem igen. Ha egy feleség lájkolja a párja bejegyzését, elítélendő ? Szerintem nem. Én nem találtam a hölgy Facebookján olyan bejegyzést, amelyben ő "álhírt" terjesztene személy szerint. A like-ra van bizonyíték, a Lázár- féle indokra nincs...
Töki
2024. december 19. 21:37
Jól csinálod Jancsikám!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!